A Munkácsy Mihály Általános Iskola is pályázott az Iskolában az Erdő című foglalkozásra, mely keretében a gyerekek bevonásával a fenntarthatóságra nevelték a 3., 4. és 5. osztályos tanulókat. A 2025-ös év fókuszában az erdő fontos része, a talaj áll. Az erdei talaj nem csak ásványi anyagokból, vízből és levegőből áll, hanem elhalt szerves anyagokból és milliónyi élőlényből is. A foglalkozás során a gyermekek játékosan megismerkedhettek a humuszképződés folyamatával, az erdei talaj összetételével és jó pár élőlényével.
Az Iskolában az Erdő Program célja a környezeti nevelés segítése a köznevelésben. Iskolánkba az Országos Erdészeti Egyesület által minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusa látogatott el. A foglalkozáson a témakörhöz kapcsolódó játékokkal, eszközökkel, segédanyagokkal készült az előadó. A gyerekek érdeklődéssel figyelték az előadást, szívesen kapcsolódtak be, az óra második felében a tanult ismereteket felhasználva játszhattak a színes erdei témájú játékokkal.